A múlt század 80-as éveinek elején egy nagyhatalmú zenei főúr azzal biztatott, hogy életem végéig korlátozás nélkül, szabadon komponálhatok, működésem elé nem gördül akadály. Ám, ha hangot adok olyan igénynek, mely szerint itt nekem valami jár, ha változásokat követelek, ha bele akarok szólni bizonyos ügyekbe, akkor bezárulnak előttem a kapuk. Elszigetelnek, műveim megszólalása elé akadály gördül.

Sem a felkínált védőernyőt, sem a fenyegető korlátozást nem fogadhattam el, mert nem születtem szolgának. Követtem a sorsom által kijelölt utat. Műveimben a magyar nemzeti érzés hangja felerősödött. Zenémmel hatalmi érdekek útjába kerültem; ílymódon a felvázolt kétféle életpálya közül a második valósult meg. Hirtelen másodrangú zeneszerző lettem. Lekerültem a világhálóról, külföldi játszottságom gyakorlatilag megszűnt. A Média után a hazai hangversenyrendezés is felzárkózott, kezdetét vette az agyonhallgatás, az elhallgattatás. A jól szervezett liberális csapat rágalmazással, politikai támadással akart érvényt szerezni a zenei főúr elvárásainak.

Buzgalmukat nem koronázta siker. Az elnémulás helyett a falak mögött folytattam zeneszerzői munkám. A fal, ha akarják elszigetel, de ha akarom védelmet is nyújthat. A hazug manipulációra épített világ hangjára válaszul tovább írtam emberségerősítő zeném. Tudtam, ha képes az életről, a lélekről igaz hittel szólni, nem lehet vesztes.